Békés megyei konzultáció Gádoroson és Sarkadon
2012-09-25
Immár a járások kialakításáról szóló törvényjavaslatról is megfogalmazták véleményüket a polgármesterek a Magyar Önkormányzatok Szövetsége Békés megyei konzultációján. A találkozóra a megye két településén, Gádoroson, valamint Sarkad Városában került sor – mindkét helyszínen nagy létszámban vettek részt az érdeklődő településvezetők.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei konzultáció Nyírlugoson
2012-09-25
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei konzultációját a vendéglátó Nyírlugos Városának polgármestere, Hovánszky György nyitotta meg. Örömének adott hangot, hogy a konzultáció a város újonnan átadott és használatba vett többcélú intézményében valósulhat meg.
A kistelepülések a magyar kultúra szerves részét képezik
2012-09-25
Nagyfokú érdeklődés kísérte a Magyar Önkormányzatok Szövetsége a Nógrád megyei polgármesterek konzultációját Pásztó Városában. A rendezvényen a településvezetők – az átalakulás bizonytalanságaira rámutatva – számos kérdést vetettek fel a tervezett változásokkal kapcsolatosan, valamint megfogalmazták aggályaikat is.
"Bölcsődétől az egyetemig" konferencia
2012-09-25
A köznevelési törvény számos fontos, nélkülözhetetlen elemet tartalmaz, ám a tervezett átalakítások sokszor nem kellően átgondoltak, hiányoznak a törvényt kiegészítő végrehajtási rendeletek, nincsenek tisztázva a finanszírozási kérdések, és túlságosan közeliek a változtatásokhoz előirányzott határidők, s ez igen nehéz helyzetbe hozza a közoktatási intézményeket jelenleg fenntartó önkormányzatokat.
Az önkormányzat jó gazdája a rábízott feladatnak és vagyonnak
2012-09-25
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége újabb két megyében folytatta konzultáció-sorozatát. Fejér megyében Martonvásár városában, míg Veszprém megyében Jásd községben találkoztak a polgármesterek.
180 milliárd forint átvállalt adósság a megyéktől
2012-09-25
Az ATV Híróra című műsorának vendége volt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei konzultáció
2012-09-25
Félszáz településvezető részvételével került megrendezésre a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által a MÖSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei konzultációja.
Heves megyei konzultáció: erős önkormányzatok nélkül nincs vidékfejlesztés
2012-09-21
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége Heves, megye településvezetőivel folytatta konzultáció-sorozatát. A jelenlévő polgármesterek egyetértettek abban, hogy erős önkormányzatok nélkül nem lehet hatékony vidékfejlesztési stratégiát megvalósítani.
MÖSZ-MEOE: nem javasolják az ebadó bevezetését
2012-09-21
Január elsejétől az állatvédelmi törvény módosításával lehetővé vált a települések részére az ebrendészeti hozzájárulás, közismert nevén az ebadó kivetése. Az új törvény szerint az önkormányzatok három évente kötelesek összeírni a településen fellelhető ebeket, és azok után a tulajdonosokra adót vethet ki.
Hajdú-Bihar megyei konzultáció
2012-09-21
Mindenki nagyon aggódik, hogy az állam kezéből eltűnnek azok a helyi értékek, az az aktivitás, az a kreativitás, amit az önálló közösség a saját energiájából, pénzéből eddig hozzá tudott tenni. Ráadásul nem ismert a jövő évi finanszírozás, nem tudjuk, hogy a feladat átvételével mi marad nálunk forrásként az eddig is ellátott és megmaradó feladatokra. Tartok tőle, hogy kevesebb, mint amennyi eddig jutott és ez komoly gondot jelenthet" - jelentette ki Gémesi György a Szövetség Hajdú-Bihar megyei konzultációját követően.