2024. április 18. Andrea, Ilma napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap
möszlap

Milyen jövő vár a kétezer fő alatti településekre? – Szakmai konferencia Gödöllőn

2016-09-28

„A kétezer fő alatti települések jövője (?)” címmel rendezett szakmai konfe- renciát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Hanns-Seidel Alapítvány együttműködésével az Önkormányzatok Napja alkalmából Gödöllőn. A rendezvényen a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szakemberei mellett a Magyar Faluszövetség elnöke tartott előadást a magyarországi települések több mint kétharmadának jövőjét érintő kérdéskörben.


A MÖSZ Szolidaritási Alapot nyit Uszka számára

2016-09-26

Lakhatási krízis fenyeget a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka köz- ségben, ahol a 2016. június 21-i ítéletidőben súlyos károkat szenvedett házak felét még mindig sem sikerült kijavítani. A helyi lakhatási válsághelyzet kialakulását megelőzendő, a Magyar Önkor- mányzatok Szövetsége (MÖSZ) Szolidaritási Alapot nyit, amelynek keretében gyűjtést szervez Uszka község javára és kéri a magyar önkormányzatokat, polgármestereket és mindenkit, aki szolidaritást vállalva teheti, segítse adományaival a katasztrófa sújtotta települést. A MÖSZ jégkár szolidaritási alapjának számlaszáma: 10103836–09701600–00000005.


Megjelent az ASP csatlakozási konstrukciós pályázat és a kapcsolódó kormányrendelet

2016-08-30

Megjelent a „Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez” című (KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú) módosított felhívás és kihirdetésre került az önkormányzati ASP rendszerről szóló kormányrendelet. A „Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez” című pályázat támogatására rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8,50 milliárd forint.


50 milliárd forintot vonnának el az iskolák működtetésére az önkormányzatoktól

2016-08-29

Az iskolák teljes államosításával a finanszírozás rendszere is változik, a tervek szerint az állam 50 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól az iskolák működtetéséért cserébe, ebből 21 milliárd forintot „szolidaritási hozzájárulásként”. A telepü- léseknek az adóerő-képességük függvényében kell fizetniük, azoktól szednek be pénzt, ahol ez az összeg meghaladja a 32 ezer forintot. A Vasárnapi Hírek erről kérdezte Gémesi Györ- gyöt, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökét.


Idén is meghirdetik Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programot

2016-07-21

Idén ismét meghirdeti a Példát átadó gyakorlatok pályázatát – a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével. A megvalósításában részt vesz a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. Beadási határidő: 2016. szeptember 12.


Tájékoztató a Nemzeti Szabadidős- és Sportpark Programról

2016-07-20

2016. július 14-ével módosult a Nemzeti Szabadidős - és Sportpark Programmal kapcsolatos pályázati tájékoztató és mellékletei. Kedvezményezettek az önkormányzatok. A Kormány kondi parkot céloz meg elsődlegesen a pályázati kiírásban. 


Magyar Polgármesterek XI. Világtalálkozója - Az önkormányzatiság jelene és jövője, határainkon innen és túl

2016-06-24

Tizenegyedik alkalommal találkoztak a magyarországi és a határon túli magyar településvezetők a 2016. június 24-én és 25-én, Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek Világtalálko- zóján. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által, a Konrad-Adenauer-Stiftung és a Raiffeisen Bank együttműködésével szervezett kétnapos szakmai találkozón számos előadás és kerekasztal beszélgetés hangzott el – többek között – az állam és az önkormányzatok feladat- megosztásáról, az EU-n belüli magyar-magyar kapcsolatokról, az ASP-rendszer fejlesztésének irányairól és a fenntartható vidékfejlesztésről. 


Az önkormányzatok szerint kivéreztetik a cégeiket – Gémesi György az ATV-ben

2016-06-23

Az önkormányzati szemétszállító cégek kivéreztetését jelenti, hogy egy április elsejével életbe lépett jogsza- bály értelmében, a továbbiakban a Nemzeti Hulladékgazdálkodási, Koor- dináló és Vagyongazdálkodási Zrt. végzi a szolgáltatást. Gémesi György, a MÖSZ elnöke az ATV Start című műsorában el- mondta, hogy a törvénymódosítás következtében az önkor- mányzati cégek április elseje óta nem számlázhatnak, ha pedig nem jutnak bevételhez, hamarosan működésre, felújításra és új eszközök beszerzésére sem lesz pénzük.


Elfogadta a településképi törvényt az Országgyűlés

2016-06-14

Az Országgyűlés 2016. június 13-án 143 igen, 32 nem és 8 tartózkodó szavazattal elfogadta a településképi törvényt. Az elfogadott törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az önkormányzat egy helyi jogszabályban, a településképi rendeletben határozza meg mindazon követelményeket, amelyeket a településkép védelme érdekében támasztani kíván. A törvény a kihirdetését követ ő harmincadik napon lép hatályba.


Halász Judit kapta az idei Magyar Szabadságért díjat

2016-06-13

Halász Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, énekesnő, érdemes művész vehette át idén a Magyar Szabadságért Díjat. Az átadó ünnepségre 2016. június 11-én, a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Barokk Színházban került sor. A Gémesi György által 2000-ben megalapított Magyar Szabadságért Díjat minden esztendőben a Magyar Szabadság Napjához kapcsolódóan adják át.



Vissza a főoldalra