2024. március 28. Gedeon, Johanna napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap
möszlap

Minőségi útjavítás télen, nyáron, innovatív aszfalt újrahasznosító technológiával!

2018-12-14

A magyar közutak állapota, mint azt mindannyian tapasztaljuk elszomorító, KSH adatai szerint több mint fele, 53 százaléka rossz, 11 százalék nem megfelelő, egyharmaduk pedig teli van nyomvályúval, azonban a közutak felújítására sem a magyar költségvetés, sem a helyi önkormányzati szektor nem rendelkezik elegendő forrással, így sok esetben csak tűzoltásra, azaz az utak kátyúzással történő javítására van lehetőség.


Meghívó STIHL konderencia 2018. október 11.

2018-10-01

Mint az Önök előtt is ismeretes, 2019-re országosan bevezetésre kerül az

ASP rendszer, melynek célja a hatékonyabb ügyfélszolgálat biztosítása.

 

Az új uniós adatvédelmi rendelet /GDPR/ is több feladatot ad az

adatvagyon kezelésében.

 

Az elektronikus közbeszerzés szintén új kihívások elé állítja az önkormányzatokat.  

 

Mindhárom terület érinti az önkormányzatokat, Polgármesteri Hivatalokat, intézményeket, gazdasági társaságokat. A rendszerek bevezetése, alkalmazása kötelező. 

 

Ezért e három témakörben, oktatás és interaktív workshop keretében a Saldo Zrt. szakmai közreműködésével szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek, melyet térítésmentesen vehetnek igénybe.

 

Ezúton tisztelettel hívjuk és várjuk Önt és az ezen területeken dolgozó munkatársait, vezető társait.

 

Bármelyik témában felmerülő kérdéseit előzetesen írásban is eljuttathatja a vasas.andras@godollo.hu címre .

 

A rendezvény programját mellékelten megküldjük és a csatolt jelentkezési lap visszaküldésével jelezheti részvételi szándékát.

 

 

Gödöllő, 2018. október 1.                                                                                                                                                                                

          

Dr. Gémesi György

elnök

 

Program letöltése

 

Jelentkezési lap

 


Megvásárolható a Szent Korona kicsinyített reprodukciója

2018-07-18

Elkészült a magyar Szent Korona speciális, exkluzív megjelenésű kicsinyített reprodukciója.

A Szent Korona reprodukciós projekt azzal a céllal jött létre, hogy mint a legjelentősebb magyar hungarikumot eljuttassuk minél több emberhez itthon és külföldön egyaránt. Éppen ezért az ismertető több nyelvre lefordítva készült.


Nagy érdeklődés mellett, sikeresen megrendezésre került a Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója Gödöllőn 2018. június 29-30.

2018-07-11

Helyi kezdeményezés alapján, Dr. Gémesi György polgármester ötletét megvalósítva 1996-óta kétévente vehetnek részt a határon túli és az anyaországi polgármesterek a találkozón.

A rendezvény máig megtartotta vonzerejét, sokan voltak jelen idén is olyanok, akik valamennyi eseményen itt voltak! Köszönet érte!

 

A Világtalálkozó kezdettől fogva szakmai fórumot jelent az önkormányzati vezetők számára, kitekintés adva a határon túli magyar önkormányzatiságra is.

( Ez alkalommal is elfogadta felkérésünket és vártuk Kelemen Hunor RMDSZ elnököt, aki röviddel a rendezvény előtt, az ország sajnálatos politikai eseményei miatt, kénytelen volt lemondani részvételét).

 

A Világtalálkozó szakmai előadásainak állandó területei idén is a településüzemeltetés, hulladékgazdálkodás, a közétkeztetés, a közfoglalkoztatás, településfejlesztés lehetőségei,a kistelepülések önfenntartó erejének növelése voltak.


Delegálási lehetőség a Tankerületi Tanácsokba

2018-06-21

Minden országos önkormányzati szövetség delegálási lehetőséget kapott, valamennyi (59)

tankerületi központ mellett működő tankerületi tanács testületébe.

A tankerületi tanács a központ mellett működő javaslattevő, véleményező, tanácsadó szervezet.

 

Ezúton kérem tagjainkat, amennyiben kompetenciával rendelkezik és szívesen végezne munkát a

Tankerületi Tanácsban jelezze Szövetségünk felé.

 

a www.kk.gov.hu vagy a www.kormany.hu oldalon olvashatja a részletes információkat.

 

Az alábbi nyilatkozatot kitöltve egy szakmai önéletrajzzal elektronikusan és postai úton

is szükséges eljuttatniuk hozzánk:

 

postacímünk: 2100. Gödöllő, pf.57.

email: mosz@godollo.hu

 

Várjuk jelentkezéseiket!

 

Dr. Gémesi György elnök

 

Nyilatkozat letöltése


Magyar Polgármesterek XII. Találkozója

2018-06-18

Kedves Résztvevők!

 

Megköszönöm minden kedves résztvevőnk jelentkezését a Magyar Polgármesterek XII. Találkozójára!

Bízom benne, hogy sikerült érdekes és hasznos programot összeállítanunk, a fakultatív kísérő rendezvényeken pedig, a kikapcsolódást is

biztosítani tudjuk vendégeink számára.

 

A mellékletekben megtalálhatják a programot, az ingyenes parkolást biztosító parkolókártyát és a

kísérő programjainkra szóló meghívásunkat.

Hamarosan személyesen is üdvözölhetjük egymást, a találkozást várva,.
Dr. Gémesi György elnök

 

Program

 

Parkolókártya

 

MAGYAR SZABADSÁG NAPJA ünnepi meghívó

 

Termékbemutató kiállítás és vásár, kóstolóval egybekötve


Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok 2018. évi pályázata

2018-06-12

Megjelent a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2018.évi pályázati kiírása.

Várjuk jelentkezésüket, hogy mások is megismerhessék és tanulhassanak a jó kezdeményezésekből, példákból.

 

Letölthető dokumentumok


Pályázati kiírás

Pályázati formanyomtatvány


Statisztikai adatszolgáltatás 2018. május 31-i határidővel

2018-05-30

A közbeszerzési törvény szerint ajánlatkérőnek minősülő szervezetek az éves közbeszerzéseikről - mégha nem is valósítottak meg 2017-ben közbeszerzést - „éves statisztikai összegezést” kötelesek készíteni.

https://adozasitanacsadas.hu/hir/898/statisztikai-adatszolgaltatas-2018-majus-31-i-hataridovel




Magyar Polgármesterek XII. Találkozója - Meghívó

2018-05-17

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nevében örömmel tájékoztatom, hogy 2018. június 29-30-án kerül megrendezésre a Magyar Polgármesterek XII Találkozója.

 

A találkozó főszponzora a Raiffeisen Bank Zrt.

 

A rendezvény fő helyszíne a Gödöllői Erzsébet Királyné Szálloda Bálterme.

 

 

A kétnapos Világtalálkozóra tisztelettel meghívom.




Polgármesteri elismerések

2018-05-17

A Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozóján, kimagasló polgármesteri munkája elismeréséül,

Polgármesteri Ezüstlánc Díjban részesül Ambrus Gyöngyi Kistokaj polgármestere. 

 

Polgármesteri Aranygyűrű Díjat kap a kárpátaljai Palágy-Komoróc-Kisszelmenc polgármestere, Illár József és

Beke László, Környe polgármestere, akik szintén több cikluson át sikeresen vezetik településüket.

 

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

 

Magyar Önkormányzatok Szövetsége



Vissza a főoldalra