2024. június 19. Gyárfás napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap
möszlap

Településüzemeltetési konferencia Gödöllőn

2012-10-19

Az önkormányzatok számára időzített bombaként ketyegő távhőrendszertől a Nemzeti Energia Stratégia települési önellátás irányába mutató célkitűzésein át, a készülő hulladékgazdálkodási törvény drákói szigorúságú rendelkezéseiig számos izgalmas téma került terítékre a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett „A településüzemeltetés aktuális feladatai" című konferencián, december 6-án, Gödöllőn.


Betlehemi láng átadása a MÖSZ szervezésében

2012-10-19

Határon innen és túlról százával érkeztek vendégek, érdeklődők december 11-én, vasárnap délután a gödöllői főtérre, hogy elvigyék otthonaikba a Betlehemi lángot, melyet a szentföldi Születés templomában gyújtottak meg. Az láng átadása előtt ünnepi műsort láthattak az egybegyűltek.


Baranya megyei konzultáció

2012-10-19

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége december 12-én újabb megyében, Baranyában biztosította a lehetőséget a települések vezetői számára az önkormányzatokat érintő törvénymódosításokkal kapcsolatos konzultációra.


A helyi médiában is a minőség a legfontosabb

2012-10-17

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közös konferenciája az önkormányzati kommunikáció és a helyi nyilvánosság kapcsolatáról.


Zárószavazás előtt az Önkormányzati és a Köznevelési törvény javaslata

2012-10-16

A Magyar Országgyűlés honlapján megtalálható A helyi önkormányzatokról, továbbá A nemzeti köznevelésről szóló törvény javaslatának elfogadott módosító javaslatokkal összeszerkesztett változata, melyről december 19-én szavaz a Parlament. Az egységes javaslatot ugyanakkor a Házszabály szerint bizonyos feltételek esetén zárószavazás előtti módosító javaslattal még van lehetőség korrigálni.


A MÖSZ bőven talált javítani valót az új ÖTV tervezetében

2012-10-16

„A készülő önkormányzati törvényt jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni” - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke október 21-én, Budapesten, az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fórumának (ÖNEF) szünetében tartott sajtótájékoztatón, ahol Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is ismertette szövetsége kritikai észrevételeit a Belügyminisztérium által készített tervezettel kapcsolatban.


Közös nyilatkozat a köznevelési törvényről

2012-10-16

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Jegyzők Országos Szövetsége, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, valamint a Magyar Faluszövetség december 7-én, Budapesten tartott konzultációjuk után sajtótájékoztatón fejtették ki álláspontjukat a Nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban és ismertették közös nyilatkozatukat.


2012-től rengeteg feszültség várható – Gémesi György az Orient Rádióban

2012-10-16

Gémesi György az iskolaigazgatók állami kinevezéseit politikai játéktérnek titulálta. A polgármester szerint a többségi politika azt hiszi, hogy a függőségi viszony miatt befolyásolni tudja majd a szavazatokat. A MÖSZ elnöke a Rádió Orientben arról is beszélt: a jelenlegi vidékfejlesztési stratégia nagyon jó, azonban ha az önkormányzati rendszert leépítjük, ne is álmodjunk annak megvalósulásáról.


Nem jelent megoldást az ingatlanadó – Gémesi György a Kossuth Rádióban

2012-10-16

Az önkormányzatok ugyan kivethetnék az ingatlanadót, de a lakosság anyagi helyzete miatt ez nem megoldás a településektől elvett források pótlására - véli Gémesi György. Reálértéken idén is kevesebb állami forráshoz jutottak a helyhatóságok, a most rendelkezésre álló pénz nem vagy csak nagyon szűkösen elég az önkormányzati feladatokra – mondta a 180 percben Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke.


„Sajnos, nem hoztam jó híreket” – Vas megyei konzultáció Rumban

2012-10-16

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége november 3-án a Vas megyei Rum Községben folytatta megyei konzultációinak sorozatát, ahol közel száz polgármester töltötte meg a Művelődési Ház nagytermét. A megjelenteket Németh László rumi, illetve Patyi Elemér bögötei polgármester, a fórumot szervező Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom elnöke köszöntötte, aki hangsúlyozta: az ÖTV módosítására valóban szükség van, de ennek a településen élők érdekeit szem előtt tartva, a helyi viszonyokat is ismerő polgármesterek véleményének figyelembevételével kellene történnie.



Vissza a főoldalra