2024. október 22. Elõd napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap
möszlap

Erős önkormányzatok nélkül nincs vidékfejlesztés – Gémesi György az MNHV konferenciáján

2012-11-23

Dél-Alföld, ezen belül is kiemelten a Körösök völgye társadalmával, a mezővárosok, a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások, a kutatás, a vízgazdálkodás és a szlovák nemzetiségi oktatás helyzetével ismerkedett a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat (MNVH) 2010. április 21-22-i hódmezővásárhelyi és szarvasi programján mintegy 180 polgármester, vidékfejlesztő szakember és vállalkozó. Az előadók között volt Gémesi György, a MÖSZ elnöke is.


„Öt évre válasszunk önkormányzati képviselőket!" – Gémesi György az ATV-ben

2012-11-21

Öt évre válasszunk önkormányzati képviselőket az őszi önkormányzati választáson – ez az egyik javaslata az önkormányzati szervezeteknek. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke az ATV-ben azt mondta, szerencsésebb lenne, hogy az önkormányzati választások két országgyűlési választás félidejében lennének, mert a jelenlegi rendszerben mind a pártok mind a választópolgárok elfáradnak.


Önkormányzati érdekképviseletek közös nyilatkozata

2012-11-21

Ismét tárgyalóasztalhoz ült a hét magyar önkormányzati érdekképviseleti szövetség 2010. április 30-án. A Gödöllőn megtartott tanácskozáson a szövetségek közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben 12 pontban foglalták össze az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatos legfontosabb feladatokat és elvárásokat.


„Három-három és fél milliárdot lehetne spórolni” – Gémesi György az InfoRádióban

2012-11-21

Mintegy három-három és fél milliárd forintot lehet azzal megtakarítani, ha valóban megfelezi a leendő kormány az önkormányzati képviselők létszámát - mondta 2010. május 11-én az InfoRádiónak Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.


"Fenntartható közösségek – az élhetőbb városokért, falvakért" konferencia

2012-11-21

A Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg 2010. május 14-én a "Fenntartható közösségek - az élhetőbb városokért, falvakért" konferenciát. A tanácskozáson polgármesterek és az üzleti élet képviselői cserélték ki tapasztalataikat arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők és a települések között harmonikus legyen a kapcsolat. A konferenciát Vízy E. Szilveszter, a rendezvény fővédnöke, és Dr. Gémesi György, a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere nyitotta meg.

 


Tolna megyei konzultáció – „Három és fél milliárdos megtakarítást hozhat a képviselői létszámcsökkentés"

2012-11-21

Gémesi György szerint 3,5 milliárd forint takarítható meg az önkormányzati képviselők létszámának csökkentésével. "Ez nem sok ahhoz a 3200 milliárd forinthoz képest, amellyel az önkormányzati szféra gazdálkodik, mégis gesztusértéke van" - mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke 2010. május 19-én, Szekszárdon, a Tolna megyei polgármesterekkel tartott konzultációját követő sajtótájékoztatón.


Tájékoztató a Közép-Európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség munkájáról

2012-11-21

Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, valamint Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere sajtótájékoztatót tartott a Közép-Európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség közgyűlésének munkájáról 2010. június 2-án, Pécsett. Dr. Páva Zsolt elmondta, hogy szívesen biztosítottak helyszínt a közgyűlés megtartására, Pécs számára ugyanis különösen fontos a nemzetközi kapcsolatok erősítése, területfejlesztési és regionális együttműködések kialakítása. 


Korrupt személyeknek nincs helyük a polgármesterek között!

2012-11-21

Dr. Gémesi György MÖSZ elnök, Gödöllő polgármestere is felkérést kapott a "Szárny és teher" című kötet alapján rendezett korrupció ellenes konferencián történő előadásra. Előadásában reményét fejezte ki, hogy a MÖSZ szakértői támogatásával megvalósult kiadványnak köszönhetően közelebb lehet jutni a korrupció megszüntetéséhez.


A MÖSZ támogatja Pest megye és Budapest különválását

2012-11-16

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) egyetért T. Mészáros András érdi polgármesterrel, aki 2012. október 31-én, a készülő Pest megyei területfejlesztési koncepció kapcsán azt mondta: csak akkor van esélye a fővárossal egy régióba sorolt Pest megyének a felzárkózásra, ha a területfejlesztési törvény módosításával lehetővé tennék, hogy leváljon és önállósodjon.


MÖSZ-vélemény a már elfogadott hulladéktörvényről

2012-11-16

Dr. Gémesi György, Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke az országos önkormányzati érdekképviseleti szövetségek elnökeinek 2012. november 13-i egyeztető megbeszélésén terjesztette elő a MÖSZ szakértői által készített rövid összefoglalót az elfogadott, de még ki nem hirdetett hulladékokról szóló törvényhez. A szövetség véleménye az alábbiakban olvasható. 



Vissza a főoldalra