2024. április 19. Emma napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap
möszlap

Megtartotta éves közgyűlését a MÖSZ

2018-04-19

2018. 04.17-én Gödöllőn tartotta éves közgyűlését a MÖSZ .

Az eseményen Dr. Gémesi György elnök beszámolt a szövetség 2017. évi tevékenységéről, tájékoztatta a szövetség megjelent tagjait az érdekképviselet területén történt egyeztetésekről, szólt a tavalyi esztendőben közel 1000 polgármester részvételével megvalósult vidéki rendezvényeink tapasztalatairól  

és felhívta a figyelmet a 2018-as év legfontosabb polgármesteri eseményére, a Magyar Polgármesterek Találkozójára, melyet június 29-30-án rendezünk meg, Gödöllőn.

 

A következő napirendi pontban Tilhof István a Felügyelő Bizottság képviseletében beszámolt a MÖSZ 2017.évi gazdálkodásáról, amely stabil és ezt a befolyt tagdíjakon felül, az alapítványok és szakmai partnereink támogatásai biztosítják. 

 

A szóban elhangzott beszámolókat , továbbá a különböző érdekképviseleti fórumokon résztvevői delegáltak beszámolóit valamennyi MÖSZ tag előzetesen írásban is megkapta.




Környén tartotta a MÖSZ

2018-03-27

A nagy érdeklődés mellett megrendezett gazdasági konferencián a térség polgármesterei vettek részt.

Dr. Gémesi György a MÖSZ elnöke bevezetőjében elmondta, hogy helyi gazdaság nélkül nincs fejlődés.


Pályázati felhívás

2018-02-12

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége pályázati felhívást tesz közzé azzal a céllal, hogy 2018. június 30-án, a Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozóján kiállítás és vásár rendezésével lehetőséget adjon a települések bemutatkozására.


Időpontváltozás!

2018-01-24

2018. június 29-30 án kerül megrendezésre a Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója Gödöllőn!

 

Tisztelt Polgármesterek !

 

Ezúton szeretném tájékoztatni minden érdeklődő Polgármester Társamat, hogy későbbi időpontban kerül megrendezésre a Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója.

A szövetségünkhöz érkezett számos kérést figyelembe véve, amelyben a magyarországi parlamenti választások kitűzött időpontjára tekintettel ( 2018. április 8.) kérik a találkozót egy későbbi időpontban megtartani,

az eseményt 2018.június 29-30-án ( péntek-szombat) szervezzük meg . A világtalálkozó program tervezetét és a jelentkezési lehetőségeket hamarosan a honlapunkon olvashatják.

 

Bízom benne, hogy az új időpont segít abban, hogy minél többen lehessünk együtt ezen a kiemelkedő önkormányzati eseményen és ugyanazzal a jó érzéssel örülhessünk egymásnak, mint az eddigi alkalmakkor !

 

Dr. Gémesi György

          elnök

 

Programtervezet letöltése


Karácsonyi ajándék az egész családnak!

2017-12-15

Szövetségünk minden tagja számára szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni!

 

A szövetség egy családi mesemusical megtekintésének lehetőségét ajánlja Önöknek, mely kellemes karácsonyi kikapcsolódást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

A nagy sikerű  Játékkészítő alkotói 2017. december 26-30 között mutatják be az Álomutazó mesemusicalt.


Magyarország legismertebb színészei és énekesei egy színpadon! Egyedülálló látványvilág, népszerű slágerek, egyszeri alkalommal Budapesten!

 

Helyszín: 1146.Budapest, BOK Csarnok ( volt Syma)

Dózsa György út 1.

 

Szövetségünk tagjai számára jegyek ingyenesen igényelhetőek, ha levelet írnak az alábbi módon a következő email címre:

 

info@tulipantunder.hu

 

Kérem, hogy a levél tárgyába a következőket írja: Együttműködés MOSZ

 

Jó szórakozást kívánok és találkozzunk ebben a varázslatos karácsonyi hangulatban, amelyet az Álomutazó hoz el számunkra!

 

Dr. Gémesi György elnök

 

Info: http://www.tulipantunder.hu/


Magyarország legszebb városai

2017-12-13

 

Ön is ezt gondolja településéről? Ha igen és szeretné ha mások is ilyennek láthatnák városát, nagyközségét, kérem, hogy tekintse meg az alábbi linket és jelentkezzen a 2018. április 07-én induló II. évad bemutatkozást biztosító sorozatába.

 

A jelentkezését a promóciós anyagban található elérhetőségeken teheti meg.

 

Kattintson a Bővebben gombra!


Fényfüzérek és dekorációk

2017-11-06

Kedves Partnereink!

Kedves Vásárlók!

 

A közelgő ünnepek alkalmából ajánljuk figyelmükbe a fényfüzérek, dekorációk akciós kínálatát.

Keressenek bizalommal!

 

---

Égető Ildikó

ügyvezető

Leblanc Illuminations Magyarország

E-mail:   ildiko.egeto@groupe-leblanc.hu

Mobil: + 36 20 230 6886

www.groupe-leblanc.hu

www.facebook.com/leblanc.hungary


Leblanc_Fenydekoracios_Ajanlat_2017

 

Leblanc_Fenyfuzer_fenykabel_jegcsap_fuggony_arakkal_2017web

 


A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2017. évi nyertes pályázói

2017-10-26

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdeti meg 2008-tól folyamatosan. 2017-ben a megvalósításában részt vett a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

 

A pályázati program célja új és innovatív helyi megoldások, a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának megismertetése az ország más önkormányzataival és a szakmai közélettel. 


Nyírbátorban tartotta a MÖSZ

2017-10-26

A vidéki konzultáció sorozat záró eseményét Dr. Gémesi György elnök úr nyitotta meg ez alkalommal is, a Szövetség tevékenységeinek ismertetését követően átadta a szót a házigazda Máté Antal polgármester úrnak.

Polgármester úr előadásából megtudhattuk, hogy a Kelet-magyarországi régió jó példája Nyírbátor, ahol 7 multinacionális cég telepedett le, ezzel nemcsak a településnek, hanem a megye munkavállalóinak is jelentős segítséget nyújtva a megélhetéshez. Három éven belül 2220 tervezett új munkahellyel nőtt a foglalkoztatottság a kisvárosban.

 

 

Máté Antal prezentáció

Lőrincz Leó prezentáció

Igazgatósági tájékoztató prezentáció


"MÖSZ Társadalmi integráció a kistelepüléseken" őszi konferencia sorozat

2017-10-19

Dr. Gémesi György elnök

megnyitotta a rendezvényt, az eddigi helyszíneken megszokott program szerint beszélt a MÖSZ hármas funkciójáról, az érdekvédelem- konferenciák szervezése-és a nemzetközi képviselet területén végzett tevékenységéről. Bevezetője végén szólt a szövetség legnagyobb és legrangosabb rendezvényéről, a Magyar Polgármesterek Világtalálkozójáról, amely 2018. március 21-22-én XII. alkalommal kerül majd megrendezésre.

 

 



Vissza a főoldalra