2024. július 15. Henrik, Roland napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap
möszlap

Gémesi György segítséget ígér a vörösiszap katasztrófa által érintett településeknek

2012-11-05

Dr. Gémesi György, Gödöllő hatodszorra megválasztott polgármestere megdöbbenéssel értesült a Devecsert, Kolontárt, és Somlóvásárhelyt elöntő vörösiszap okozta katasztrófáról. Kijelentette, mind polgármesterkén, mind a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökeként segíteni kívánja a kárt szenvedett településeket. Ennek érdekében az új képviselő-testület megalakulását követően azonnal megteszi a szükséges lépéseket.


Lesznek viták a közszolgáltatások államosításáról – Gémesi György a Népszabadságban

2012-11-05

A miniszterelnök államosítaná az egészségügyet és talán az iskolákat is. Az önkormányzatok nagyobb részét tömörítő szövetség szerint viszont darabról darabra kellene átvizsgálni a helyhatóságok feladatait, és amit az állam hatékonyabban láthat el, azt vigye. De csak azt. A közeli napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról – jelentette be Orbán Viktor, napirend előtt a Parlamentben.


„Hiába van feltüntetve 60 milliárd” – Gémesi György az ATV-ben

2012-11-05

A 2011-re jelzett 60 milliárddal több iparűzési adó nem feltétlenül jelent többletet. Legalább 40 milliárd forint többlettámogatásra van szüksége az önkormányzatoknak ahhoz, hogy 2011-ben is működőképesek legyenek – erről Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke beszélt az 2010. november 30-án az ATV Egyenes beszéd című műsorában.


„Kevés pénz jut az önkormányzatoknak” – Gémesi György a Kossuth Rádióban

2012-11-05

„Hiába jön több pénz jövőre a helyhatóságokhoz, ha a működésre nem jut több” - mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Gémesi György úgy látja, mintegy 40 milliárd forint pluszra lenne szükség 2011-re, hogy az idei szintet tartani tudják.


Ismét Gémesi Györgyöt választották a MÖSZ elnökének

2012-11-05

Ismét Dr. Gémesi Györgyöt választotta elnökének a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet 2010. november 16-án, Gödöllőn tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen az elnök személye mellett az elnökség tagjairól is döntöttek. A rendezvényen Gémesi György beszámolt a szövetség elmúlt négy esztendőben végzett munkájáról, a jövőről szólva pedig kifejtette: szeretné, ha az önkormányzati érdekérvényesítés és az ehhez kapcsolódó jogok helyükre kerülnének, s fontosnak nevezte azt is, hogy ne szűküljön tovább az önkormányzatok mozgástere.


Az Állami Számvevőszék együttműködést köt az önkormányzatokkal

2012-11-04

Szándéknyilatkozatot írtak alá 2010. november 15-én, Budapesten az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az önkormányzati szövetségek képviselői – köztük dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke - a közpénzek felhasználásának legjobb gyakorlatáról szóló szemináriumsorozatban való együttműködésről.


Szakad a cérna a településeknél – Önkormányzati vezetők a Világgazdaságban

2012-11-04

Az idei év is kritikus volt a helyi önkormányzatok számára, a 2011-es viszont várhatóan még nehezebb lesz – röviden így foglalható össze az önkormányzati vezetők véleménye a kormány tervezett költségcsökkentő intézkedéseiről. A kormány határozata szerint a közszférában tízszázalékos létszámcsökkentést és ötszázalékos költségviszszafogást kell végrehajtani, arról azonban az önkormányzatok nem kaptak támpontokat a kormánytól, mindezt hogy vihetik végbe saját intézményeiknél. 


Az önkormányzatok és költségvetés – Gémesi György az ATV-ben

2012-11-04

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt 2010. november 10-én este Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, aki az költségvetés önkormányzatokat érintő fejezeteiről beszélt.


Gémesi György az önkormányzatok költségvetéséről és a leépítésekről az Echo Tv-ben

2012-11-04

Az Echo TV Napi Aktuális című műsorának vendége volt 2010. november 10-én este Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, aki az önkormányzatokat érintő költségvetésről és a leépítésekről beszélt.


Budapesti dugódíj: Káosztól tartanak az agglomerációban

2012-10-31

A fővárosi agglomerációban élő települések polgármesterei nem örülnek a dugódíj bevezetésének és attól tartanak, hogy a környező városokban káosz alakulhat ki. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros a BKV anyagi támogatása végett és nem forgalomcsillapítási, vagy környezetvédelmi okokból vezeti be a dugódíjat. Hozzátette: nincsenek meg a szükséges technikai feltételei a behajtási díj bevezetésének, így a várt hatását sem érheti el.



Vissza a főoldalra