Karácsony: A kormányzati luxusberuházások árából akár három új metróvonal is épülhetett volna
2025-11-14
Karácsony Gergely szerint miközben a közép-magyarországi régió – amely az ország gazdasági teljesítményének felét adja – tartja mozgásban Magyarországot, Budapest mégis csupán a helyben megtermelt adóbevételek 1%-ából működik. A Főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány túlárazott beruházásaiból akár három metróvonal is épülhetett volna – a budapestiek pedig már egyért is rendkívül hálásak lennének.
Karácsony Gergely reakciója a miniszterelnök kijelentéseire
Az állami beruházások jó része, melyek Budapesten zajlanak, a két legnagyobb központi költségvetést érintő közel 700 milliárdos beruházás a vár kormányzati negyeddé alakítása és a túlárazottan 400 milliárdért vásárolt irodaházak. Csak ennek a két projektnek az árából 3 metróvonalat lehetett volna építeni, a budapestiek hálásak lettek volna akár egyért is.
Összekeverik a Főváros gazdasági fejlettségét a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetével. Valóban a magyar főváros gazdasági szempontból kulcsfontoságú, hiszen a megtermelt adóbevételek több mint az egyharmadát ez a város termeli meg. A különböző adóelvonások jó része nem a Fővárost gazdagítják. A helyi iparűzési adó megmaradt részéből gazdálkodunk.
A Budapesten megtermelt adók 1%-a az, amiből a Főváros működik, a fővárosi önkormányzat. És amikor ezt az 1%-ot is megcsapolja a központi költségvetés, akkor kerülünk bajba. Joggal tekinthetjük igazságtalannak, hogy a fővárost érintő elvonások összege az elmúlt években a 20-szorosára nőtt. Fontos megjegyezni, hogy amikor Budapestről beszélünk, akkor valójában a közép-magyarországi régióról beszélünk, ami megtermeli a magyar gazdasági teljesítmény felét.




























