2024. május 8. Mihály napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyei konzultáció

Hír

2012-10-14


A Magyar Önkormányzatok Szövetsége további két megyében folytatta megyei konzultáció sorozatát. A Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Bács-Kiskun megyei fórumokon a településvezetők számára leginkább aktuális, nagy érdeklődésre számot tartó kérdésekről folytattak eszmecserét a megjelent polgármesterek. A konzultációkon Gémesi György, a MÖSZ elnöke három kérdéskör kapcsán ismertette a Szövetség álláspontját.



A Magyar Önkormányzatok Szövetsége további két megyében folytatta megyei konzultáció sorozatát. A Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Bács-Kiskun megyei fórumokon a településvezetők számára leginkább aktuális, nagy érdeklődésre számot tartó kérdésekről folytattak eszmecserét a megjelent polgármesterek. A konzultációkon Gémesi György, a MÖSZ elnöke három kérdéskör kapcsán ismertette a Szövetség álláspontját.

Az iskolák államosításával kapcsolatban Gémesi György kiemelte, hogy az oktatás színvonalának megőrzése, a megfelelő feltételek biztosítása érdekében kulcsfontosságú, hogy a jogalkotó a települési önkormányzatok számára is teremtse meg a lehetőséget az intézményfenntartói feladat ellátására. Természetesen ez kizárólag abban az esetben éri el célját, amennyiben az önkormányzatok valódi fenntartóvá válhatnak, s az intézményvezetők kinevezése kapcsán is kapnak jogosítványokat – tette hozzá.

A tervezett járásokkal összefüggésben kapcsán a MÖSZ elnöke leszögezte: a szakmai feladatok politikai érdekektől mentes ellátásának szükségessége miatt elfogadhatatlan, hogy a tervezett járási hivatalok vezetői pártpolitikusok legyenek. A társadalmi kontrol szükségességére ebben az esetben is felhívta a figyelmet: a hivatalvezető kinevezése kapcsán indokolt lenne a járás területén elhelyezkedő települések számára az egyetértési – de legalább kötelező véleményezési – jog biztosítása!

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének munkája kapcsán Gémesi György elmondta, hogy az ország sikeressége érdekében a kétpólusú demokrácia további fenntartása indokolt, melynek alapfeltétele az erős önkormányzati rendszer. A Szövetség érdekvédelmi tevékenységét minél nagyobb felhatalmazással kívánja végezni: ennek érdekében számít a még nem tag önkormányzatok segítségére, csatlakozására.

A résztvevő polgármesterek megfogalmazták véleményüket az előző év decemberében meghozott törvények hatásaival kapcsolatosan, valamint egyetértettek az érdekérvényesítés növelésének fontosságával. Eszes Béla, a fórum házigazdájaként (Jánoshida Község polgármestere) felhívta a figyelmet a konzultáció, a párbeszéd fontosságára kiemelve, hogy a hatékony érdekérvényesítés érdekében szükség van a MÖSZ munkájának segítésére! Szavait Boldog István országgyűlési képviselő, Kétpó Község polgármestere is megerősítette, hozzátéve, hogy a Parlamentben számos vitás kérdésben még folyik az egyeztetés a jövőbeni feladatok kapcsán.

Mindkét fórumon kérdésként merült fel, hogy a köznevelési célt szolgáló intézményeket milyen forrásból fogja az állam az átvételt követően működtetni, amikor a költségek nagyobb részét már jelenleg is az önkormányzatok biztosítják. Szabó Gellért, a Bács-Kiskun megyei konzultáció helyszínét biztosító Szentkirály Község polgármestere annak a félelmének adott hangot, hogy a szükséges forrásokat az állam az eddig a települések számára biztosított pénzek drasztikus, szükségesnél nagyobb mértékű elvonásával fogja fedezni.

A fórumon egyetértés mutatkozott abban, hogy aggodalomra ad okot a járási rendszer tervezett bevezetésével kapcsolatos bizonytalanság (személyi állomány, technikai felszereltség, a feladatellátás helyszíneként szolgáló épület, ügyek átadás-átvétele, stb.), mely egyáltalán nem szolgálja sem a jelenlegi, sem a jövőbeni munka hatékonyságát. A bizonytalanság egyéb területen is érzékelhető: Szász János, Petőfiszállás polgármestere is jelezte, borzasztóan nehéz a mindennapokban az emberekbe lelket önteni, a bizonytalanságot csökkenteni. A feladatfinanszírozás kapcsán sem tudják a településvezetők, milyen forrásokból tudnak gazdálkodni a jövőben.

Gémesi György felhívta a településvezetők figyelmét az egymással történő rendszeres konzultációra és egyeztetésre. Egyben invitálta a polgármestereket a Szövetség által szervezett rendezvényekre (sportkonferencia-március 6; MÖSZ-MEOE konferencia-március 20, Magyar Polgármesterek Világtalálkozója), melyeken a MÖSZ többek között aktuális információk átadása, működő példák bemutatása, polgármesterek és kormányzati döntéshozók közötti kapcsolat létrehozása révén nyújt segítséget a jogszabályok megismertetése, irányvonalak meghatározása érdekében.  


Vissza