2024. december 22. Zénó napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

Indul a MÖSZ vidékfejlesztési konferencia-sorozata

Esemény

2014-04-04

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában ismét vidékfejlesztési konferencia sorozatot rendez: kilenc vidéki helyszínen rendez a településvezetők számára konzultációt, melyen a polgármesterek tájékoztatást kapnak a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, futó pályázatokról, valamint sor kerül jó gyakorlatok bemutatására is.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége álláspontja szerint – amint az a 2013 tavaszán lezajlott „Önkormányzatok szerepe a Vidékstratégia megvalósításában” című rendezvényünkön is megerősítést nyert – „A nemzet felemelkedésének a záloga a vidék Magyarországának fejlődése; kistelepülések jövőjének a záloga a jó vidékfejlesztési politika, az önellátás, az öngondoskodás, az önfoglalkoztatás, és a munkahelybővítés megvalósítása, a családi gazdálkodás elősegítése.”

Ennek a szellemében állt össze annak a vidékfejlesztési konferencia-sorozatnak a koncepciója is, amelynek részletei április 3-án váltak ismertté, s amelynek során még a MÖSZ korábbi, hasonló rendezvényeinél is nagyobb hangsúly helyeződik a példaértékű, jó gyakorlatok, a közmunkaprogramok során megtermelt élelmiszerek, illetve a helyi készítésű termékek bemutatására.

A konferencia-sorozat állomásai:

Április 15:       Belecska (Tolna megye)

Május 7:          Egerág (Baranya megye)

Május 8:          Hajdúnánás (Hajdú-Bihar megye)

Május 14:        Rozsály (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Május 15:        Pusztaföldvár (Békés megye)

Május 21:        Hernádszentandrás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Május 22:        Tiszatenyő (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Május 27.        Rábaszentmihály (Győr-Moson-Sopron megye)

Május 28.        Záró konferencia: Gödöllő

(A részletes programokat folyamatosan, a rendezvényeket megelőzően közöljük)

Vissza