2024. október 5. Aurél napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

ÍGY TEGYEN A KORONAVÍRUS-MENTES INTÉZMÉNYEK KIALAKÍTÁSÁÉRT

Hír

2021-05-21


A légtisztítás hazai szakértőjét - Pataki Gábort -, a Fellowes Hungary Kft. üzletfejlesztési vezetőjét kérdeztük, hogyan tudunk biztonságosabb környezetet kialakítani az önkormányzatok által üzemeltetett intézményekben, ahol így a gyermekek, diákok, betegek, idősek, illetve maguk a kollégák is nyugodtabban tartózkodhatnak.

07969_AT_99-9_Effective_Graphic_HU.jpg



Miért fontos tisztítani a levegőt?

Az egészségügyi világválság még inkább felértékelte a kórokozóktól mentes, tiszta levegő jelentőségét. A nemzetközi egészségügyi szakértők és virológusok egyetértenek abban, hogy a beltéri levegőbe került fertőző aeroszol cseppek jelentős kockázati tényezőt jelentenek, ezért ezeknek a hatékony eltávolítása kritikus fontosságúvá vált. Egyre több tanulmány erősíti meg, hogy alapvetően két útja van a terjedésnek. Megfertőződhetünk közvetlen érintkezés során, illetve aeroszol cseppekkel. Így nem elegendő, ha fertőtlenítjük a kezünket, illetve a felületeket, a teljes védelem érdekében a levegőt is tisztítanunk szükséges.

A megfelelő légtisztító berendezés képes csökkenteni a levegőben található vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók számát. Eltávolítja az allergéneket (pollenek, parlagfű, poratka) így a légúti allergiás panaszok (asztma, szénanátha) is jelentősen mérséklődhetnek, vagy megszűnhetnek. A magas szállópor koncentráció szintén jelentős egészségügyi veszélyt jelent, a leginkább veszélyesnek tartott PM2.5 részecskék száma igazoltan csökkenthető a megfelelő technológia alkalmazásával. Ráadásul a kellemetlen szagok, és a levegőbe került különféle illékony szerves vegyületek is megköthetők, ha körültekintően választottuk ki légtisztító berendezésünket.

Mire érdemes figyelni a kiválasztásnál?

Amikor a kórokozók számának a csökkentését és általánosságában a levegő tisztítását tűzzük ki célul, akkor az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban eltávolítsuk a levegőből a fertőző részecskéket. Képzelje csak el, ahogy egyetlen bent tartózkodó személy fertőző aeroszol cseppek millióit juttatja a levegőbe. Ezek több méter távolságot is megtehetnek, illetve akár 3 órán keresztül is a levegőben maradhatnak. Úgy tudjuk a levegőben található szennyeződéseket a leghatékonyabban eltávolítani, ha olyan technológiát választunk, amely a lehető leggyorsabb légcserére és hatékony szűrésre képes, így pillanatok alatt kifejti hatását. Azt szoktam javasolni, hogy normál körülmények között óránként 3 légcserére törekedjünk, de a jelenlegi járványos időszakban célszerű inkább óránként akár 5 alkalommal megforgatni a teljes helyiség levegőjét.

Különböző technológiák érhetők el a piacon? Ezek közül mit javasol?

Légtisztítás esetén a HEPA szűrés, az ionizálás (vagy plazma), illetve a különböző UV megoldások a leginkább elterjedtek. Az ionizálás passzív légtisztítás, azaz egy lassú folyamat, egyes gyártók ezt egyértelműen ki is jelentik. Azonban nekünk épp az a célunk – kifejezetten ebben a járványos időszakban – hogy a lehető leggyorsabban eltávolítsuk a fertőző aeroszol részecskéket, amelyre a HEPA technológia jóval alkalmasabb. Az UV technológia hátránya az, hogy csak lassú légáramlás mellett képes kellő hatékonyságot kifejteni, ezért a kórokozók gyors eltávolítása nem biztosított. A szennyeződések egy nagy része ellen (allergének, szállópor, illékony vegyületek) pedig nem hatásos.

fullwidth-whyAeraMax.jpg

A HEPA szűrés alkalmas általában a legnagyobb légcsereszámra, eltávolítja a kórokozókat, helyettük nem kerül semmilyen újabb összetevő a levegőbe, így a HEPA használatát tartom legbiztonságosabbnak. A legjobbnak tehát az olyan, kifejezetten közületeknek fejlesztett légtisztító készülékek használatát tartom, amelyek elsősorban HEPA szűrő segítségével fejtik ki hatásukat, illetve ezt egészíti ki egy szénszűrő. A HEPA felelős a kórokozók, allergének, szállópor eltávolításáért, míg a szénszűrő megköti a kellemetlen szagokat, illetve az illékony vegyületeket. A Fellowes AeraMax Pro légtisztító berendezések kifejezetten közületek számára, közösségi területekre lettek kifejlesztve, True HEPA szűrőjük képes eltávolítani a levegőben található részecskék 99,97%-át, ezt egészíti ki egy szénszűrő, illetve egy ki- bekapcsolható ionizáló funkció.

Sokat hallani az ózonozásról is. Ön erről mit gondol?

Az alapvető fenntartásom az ózonozással kapcsolatban, hogy nem nyújt folyamatos védelmet. Ugyan elsőre csábítóan hangozhat ez a technológia a relatív elérhető árfekvése kapcsán, azonban egészségkárosító hatása miatt bent tartózkodás mellett egyáltalán nem használható. Két ózonozás között bármi a levegőbe kerülhet, amit aztán a helyiségben tartózkodók belélegezhetnek. A levegő ózontartalmának mérése általában nem megoldott, így abban sem lehetünk biztosak, hogy mennyire sikerült kiszellőztetni egy-egy használat után. Ezekkel szemben a Fellowes AeraMax Pro FOLYAMATOS védelmet ad és teljesen biztonságosan használható.

Mennyire hatékony egy főként HEPA szűrésen alapuló berendezés?

A Fellowes AeraMax Pro légtisztítók igazoltan csökkentik a levegőben található humán 229E koronavírus mennyiségét, hiszen független laboratóriumban végzett tesztkabinos vizsgálatok igazolták, hogy 1 óra alatt 99,99%-át képesek szűrni a levegőben található vírusnak. Az influenza vírus ellen is bizonyítottan hatékonyak, hiszen a H1N1 99,9%-át eltávolítják a levegőből. Ráadásul a Fellowes AeraMax Pro légtisztító berendezések hatékonyságát a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is tanúsította, használatukat ajánlja.

Meggyőződhetünk magunk is a készülék hatékonyságáról?

Elérhetők választékunkban olyan készülékek is, amelyek az úgynevezett PureView technológiának köszönhetően képesek kijelezni számszerűen, szövegesen, illetve színkóddal is, hogy milyen minőségű levegőt szívnak be, és fújnak ki. Így LÁTNI, illetve LÁTTATNI tudjuk a készülékek hatékonyságát.

Falraszerelhető, vagy hordozható készüléket javasol?

Szakmailag egyértelműen a falraszerelhetőt ajánlom. Az elhelyezésből adódóan hatékonyabb légcserére képes, nagyobb eséllyel távolítja el a szennyeződéseket a helyiség minden egyes zugából. Ráadásul praktikus is, hiszen nincs útban. Ezeket a készülékeket fel kell csavarozni a falra, illetve közvetlenül be kell kötni az elektromos hálózatba. Azonban kínálunk hordozható berendezéseket is arra az esetre, ha valahol a flexibilitás fontosabb szempont.

Milyen intézményekben használják ezeket a berendezéseket?

A Fellowes AeraMax Pro berendezéseket többek között elégedetten használják számos egészségügyi intézményben, óvodában, idősotthonban, illetve irodában is.

Az üzemeltetésükről mit érdemes tudni?

Készülékeink teljesen automaták, normál és csendes üzemmód is választható. A berendezések arra is figyelmeztetnek, ha eljött a szűrőcsere ideje. A szénszűrőket általában félévente, a HEPA szűrőket pedig nagyjából évente szükséges cserélni. A Fellowes AeraMax Pro készülékek már 5 év garanciával is elérhetők.

Hol tudok további tájékoztatást kapni?

További információért, illetve személyre szabott ajánlatért látogasson el a https://www.fellowes.hu/aeramaxpro/ oldalra.


Vissza