Emlékezzünk együtt az 1956-os Forradalomra és szabadságharcra, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulójára!
Hír
2020-10-26
Október 23-a – az ’56-os és a ’89-es is –a közösséggé válás ünnepe volt. Két olyan történelmi pillanaté, amelyben fölfénylett a legszebb képességünk. Az, hogy az ezer és egy különbségünk – a származásunk és a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk – ellenére, összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság szeretete. A szabadságot és a hazát nem lehet egymás ellenében szeretni. Mert azzal felszámolnánk mindkettőt.
Egy éve október 23-án a köztársaság 30. születésnapját is ünnepeltük. A magyar köztársaságét, amelyért az ’56-os hősök is harcoltak, de ami kilenc éve eltűnt a hazánk nevéből, és tíz éve már, hogy fokozatosan tűnik el a hétköznapjainkból. A változás esélyét és reményét hordozó szabad városoknak és falvaknak dolguk és felelősségük ennek az értékvesztésnek a megállítása.
Idén október 23-án a magyar önkormányzatiság 30. születésnapjára is emlékezünk. Arra a magyar önkormányzatiságra, amely az 56-os örökségben is gyökerezik. Ahogy Szabó Zoltán írja. „A demokráciát leépítő Rákosinak, úgy rémlik, ha sikerült is a pártokat szétmorzsolnia, de a népben feltámadt önkormányzati hajlamot és készséget nem sikerült megtörnie. [...] Nyilvánvaló, hogy a forradalom valóságos szervei nem az újjáéledt pártok, hanem az újonnan született nemzeti bizottságok és forradalmi tanácsok. A fölkelt nép ezekbe úgy rendeződik, mint a dagály hullámokba a parton: ők a forradalomcsinálta népképviseletek."
A „forradalomcsinálta népképviseletek” örökségének megőrzése különösen fontos most, a járvány és a nyomában érkező gazdasági válság idején. Az önkormányzatok szerte az országban erejükön felül küzdenek a járvány ellen és szembesülnek a gazdasági válság pusztító hatásaival. Életeket és egzisztenciákat igyekszünk menteni. És miközben semmilyen körülmények között nem létezhet ennél fontosabb feladat, a magyar kormány magára hagyta az önkormányzatokat. Harc és sarc - ennyi, amit a szabad városok és falvak kapnak a legnehezebb időkben. Pedig sem a járvány, sem a gazdasági válság kezelése nem lehet sikeres az önkormányzatok ellenében, csakis velük partnerségben. Ennek igazságáról tanúskodnak nem csak a járvány második hullámának, de a gazdasági válság kezelésének eddigi kormányzati kudarcai is.
Mi, önkormányzatok nem mást akarunk, csak mi lényegünk: a helyi közösségeket támogatni. Segíteni az egzisztenciájukat féltő polgároknak, támogatni a bajba jutott vállalkozásokat a településeinken. A segítséghez szükséges támogatás ismét csak az Európai Uniótól érkezik. Ám a kormány akadályozza ezt a folyamatot azzal, hogy nem hajlandó elfogadni a jogállami kritériumokat, azokat az európai szabályokat, amelyek biztosítanák, hogy az uniós támogatások a kiváltságos kevesek további gazdagodása helyett a többség javát szolgálják. Mi, szabad városok és falvak készek és képesek vegyünk betartani ezeket a jogállami kritériumokat. Mert ez fakad hitünkből, mert ez a településeink és az egész ország érdeke. Hogy az uniós válságkezelő támogatás eljusson azokhoz, akiket illet, vagyis a magyar emberekhez, ennek garanciáját az önkormányzatok bevonása jelenti.
A járvány utáni új időszámítás lehetőséget teremt arra, hogy sok mindent máshogy csináljunk, mint azelőtt. Hogy jobban vigyázzunk a környezetünkre. És sokkal jobban egymásra. A válság sok mindent temet maga alá, de az önkormányzatiság biztosan nem tartozhat ezek közé. A járvánnyal és a nyomában érkező gazdasági válsággal való küzdelem tapasztalatai egy irányba mutatnak: fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Ez településeink, és ez Magyarország legjobb esélye is.
Úgy kell dolgoznunk közösen, hogy a magyar önkormányzatok – Bibó István szavaival – a szabadság kis körei legyenek szerte az országban. Ezzel tisztelgünk 1956 hősei előtt, ezzel szolgáljuk 1989 reményeinek beteljesítését.
