2024. április 19. Emma napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

Együttműködési megállapodás a Polgármesterek a Falukért Egyesülettel

Hír

2012-09-20


„A kölcsönös együttműködés, annak erősítése hatékonyan járul hozzá a közös célok, tervek megvalósításához, az egységesebb önkormányzati érdek megjelenítéséhez és védelméhez” – tartalmazza az az együttműködési megállapodás, amelyet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a 31 Komárom-Esztergom megyei független településvezetőt tömörítő Polgármesterek a Falukért Egyesület kötött Naszály községben május 29-én.



A megállapodás – amelyet Dr. Gémesi György és Maszlavér István elnökök láttak el kézjegyükkel – többek között kiterjed a vidékfejlesztésre, szakemberek tapasztalatcsere látogatásának elősegítésére, konferenciák, szemináriumok szervezésére és az információcserére. A felek a megállapodás szerint az önkormányzatokat, különösen a vidék fejlődését elősegítő tevékenységet érintő kérdésekben törekednek közös álláspont kialakítására, melyet a különböző fórumokon egységesen képviselnek, s azt a változások tükrében folyamatosan fejlesztik. 


A két szervezet a megállapodásban megfogalmazott célok elérése érdekében vállalja, hogy az egymástól kapott anyagok, információk alapján tagjaik, illetve a velük együttműködő más szervezetek részére folyamatos tájékoztatást biztosítanak és azokat az együttmunkálkodásba lehetőség szerint bevonják, ezzel is elősegítve terveik megvalósítását.

A dokumentum aláírását követően a Polgármesterek a Falukért Egyesület által meghívott településvezetőkkel folytatott konzultáción az önkormányzati átalakításokkal kapcsolatos kérdések kerültek terítékre. A rendezvényen megjelent polgármesterek hangsúlyozták, hogy a kistelepülési közösségek védelme alapvető, kiemelve, hogy számos feladat – többek között az oktatás is – települési fenntartásban hatékonyabban működik, mint állami kézben. A fórumon elhangzott, hogy az átalakítások kapcsán érzékelhető bizonytalanság nem segíti a feladatok biztonságos ellátását – utalva többek között a járási hivatalok létrehozása, valamint az oktatás területét érintő változásokra.


Vissza