2024. június 19. Gyárfás napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

Csaknem száz településéről érkezett küldöttség, hogy elvigye a Betlehemi lángot

Hír

2015-12-16

A hagyományoknak megfelelően, 2015. december 13-án, Gödöllő főterén rendezték meg a Betlehemi láng átadó ünnepségét, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) közreműködésével. Gyermekek betlehemi ünnepi műsorát követően minden jelenlévő meggyújthatta a maga lámpását, mécsesét a Betlehemi lángról, amit a Szentföldről, a Születés templomában égő örökmécsesről gyújtottak meg. Köszöntőt Pelyhe József alpolgármester mondott, majd a Cibri énekegyüttes adott elő ünnepi dalokat. 

Pelyhe József alpolgármester köszönti az egybegyűlteket

A betlehemi műsort a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola kisdiákjai mutatták be. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének közreműködésével az ország csaknem száz településéről érkezett küldöttség, hogy elvigye a Betlehemi lángot a saját településére, közösségébe. A lámpások és mécsesek meggyújtásánál Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Gémesi György polgármester és Pecze Dániel alpolgármester segédkezett.

Forrás: godollo.hu

Vissza