2024. március 29. Auguszta napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

Bérlakások: a Belügyminisztérium hárít

2021-06-03


 

„Tekintettel arra, hogy a megkeresésében jelzett, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényjavaslat koncepciója a benyújtáshoz képest alapvetően megváltozott, az ÖNET haladéktalan összehívását nem tartom indokoltnak” – ezt írja Gémesi Györgynek, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökének küldött válaszában Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára, miután MÖSZ a települések nevében arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy haladéktalanul hívja össze az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsát (ÖNET).

Pogácsás Tibor a levélben kitért arra, hogy – idézzük – „a rendelkezésünkre álló információk szerint a kormány csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan fogja támogatni a lakástörvényhez benyújtott módosító indítványt, amely így nem érinti a helyi önkormányzatok túlnyomó többségét”. Az államtitkár e megjegyzése azért is érdekes, mert a válasz korábban íródott, mint ahogy az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága összeült volna e témában, így egyáltalán dönthettek volna arról, hogy a módosító indítvány az Országgyűlés elé kerülhet-e ebben a formában.

https://jelen.media/kozelet/berlakasok-a-belugyminiszterium-harit-1870




Vissza