2024. március 29. Auguszta napja van
MÖSZLAP
MÖSZLAP

möszlap

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége 2021. augusztus 31-én Gödöllőn tartotta meg elnökségi ülését.

2021-09-01


Többek között szóba került a Közbeszerzési Értesítőben a hulladékgazdálkodás kapcsán hétfőn megjelent felhívás is, valamint az önkormányzati víziközmű tulajdon állami tulajdonba adása is.

 A MÖSZ elfogadhatatlannak tartja, a kormány azon tervezetét, mely szerint a teljes hulladékgazdálkodást több, mint 30 évre koncesszióba kívánja adni.        A MÖSZ egyetért Schmidt Jenővel a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnökével, aki polgármester-társainak szóló levelében arra kér minden felelős önkormányzati vezetőt, hogy ne adják át a vagyont és működtessék a víziközmű cégeket, mivel csak a közösségi tulajdon tudja garantálni az ellátás biztonságát. Az elnök inkább a szabályzó és támogatási rendszer módosítását szorgalmazza.            

 A MÖSZ 2021. szeptember 28-29-én szervezi meg a Magyar Önkormányzatok Napja ünnepi konferenciát, melyre a szövetség meghívót küldött Pintér Sándor Belügyminiszter részére, valamint meghívást kaptak az Országos Önkormányzati Érdekszövetségek vezető képviselői is.Az elnökség döntött azon polgármesterek személyéről, akik a konferencián kapják meg a MÖSZ által minden évben ünnepélyes kereteken belül átadásra kerülő Polgármesteri Ezüstlánc és Arany Pecsétgyűrű díjakat.   A Polgármesteri Ezüstlánc-díj a Magyar Önkormányzatok Szövetsége legrangosabb kitüntetése, azoknak a polgármestereknek az elismerésére, akik kimagasló tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a magyar önkormányzatiság fejlesztéséhez, életpályájukat az önkormányzatok ügyének szentelték. Az Alapító Okirat szerint a díjat azok a hazai és határon túli magyar polgármesterek kaphatják meg, akik legalább két teljes cikluson keresztül betöltötték tisztségüket, tevékenységük kimagaslóan hozzájárult az önkormányzatiság fejlesztéséhez, elismert szereplői a polgármesterek közösségének. A művészien kidolgozott ezüstláncot, mely formájában megegyezik a történelmi hagyományokban a polgármesteri tisztséget jelképező lánccal, első alkalommal 1998-ban ítélték oda.
A Polgármesteri Arany Pecsétgyűrű-díjakat a MÖSZ azoknak a hazai és határon túli magyar polgármestereknek az elismerésére alapította, akik kimagasló tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a magyar önkormányzatiság fejlesztéséhez, és legalább egy teljes cikluson keresztül betöltötték tisztségüket. A stilizált világfa motívummal díszített kitüntetéseket első alkalommal 2002-ben ítélték oda.

241032975_553997412712221_7588602084143932090_n(1).jpg




Vissza