MOSZ

Elnöki köszöntő

moszDr. Gémesi György köszöntője

tovább

Szövetségünkről

A MÖSZ legfőbb feladata az önkormányzati érdekek képviselete, megjelenítése és védelme.

tovább

Belépés a szövetségbe

Hasznos információk a Szövetségbe történő belépéshez

tovább

Hírek

Környén tartotta a MÖSZ

A nagy érdeklődés mellett megrendezett gazdasági konferencián a térség polgármesterei vettek részt.

Dr. Gémesi György a MÖSZ elnöke bevezetőjében elmondta, hogy helyi gazdaság nélkül nincs fejlődés.

Magyarország közel 47%-át fedik le a 2000 fő alatti kistelepülések. Környe ugyan több, mint 4000 fő lakosú település, de jó példa arra, hogy egy ekkora település is egy jó vezetővel, kreativitással és sok munkával, igenis fenn tud maradni, sőt fejlődhet és gazdasági eredményeket érhet el,amely akár a térség mozgatórugójává is teheti.

 

Beke László Környe polgármestere ezt tényadatokkal támasztotta alá, hiszen olyan ipari parkkal rendelkeznek, ahol ma már 11 nemzetközi cég letelepedéséről számolhatott be.

2013-ban az ipari park bevétele  már meghaladta a település bevételét!  És ma nemcsak letelepülő cégekről beszélhetnek, de azok folyamatos fejlesztéseiről is.

Prezentáció letöltése

 

Pergő Margit Berhida város polgármestere, TÖOSZ társelnöke, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Leader Helyi Akciócsoportjának elnökeként büszkén említette, hogy a 2008-ban 22 település részvételével megalakított csoportnak ma 85 regisztrált egyesületi tagja van.  A gazdasági csoportosulás számos saját programon keresztül fejti ki értékteremtő munkáját, az esélyegyenlőség, a közösségi marketing területén, nemzetközi -és térségek közötti együttműködéssel.

Prezentáció letöltése

 

Kandikó Rita  Kistérségi Fejlesztő Szervezetek Országos Szövetsége Egyesületének alelnöke a kistelepülések jövőjéről, a helyi jó megoldásokról ( mert vannak!) szólt. Bemutatta a Szövetség céljait, tevékenységét és a munkájuk során tapasztalt jó helyi példákat.

Prezentáció letöltése

 

A konferencián elhangzottak sokadszorra támasztották alá, hogy néhány ezer fős kistelepüléseken is hihetetlen értékeket lehet megteremteni. A civil szervezetek lehetnek az apró települések fenntartásának alapjai.

Minél kisebb egy település, annál nagyobb az összetartó erő. Fontosak a lokális érdekek, csak arányosan lehet egy országot fejleszteni!

 

 

A rendezvény második részében a MÖSZ szakmai partnerei kapcsolódtak a kistelepülések életében segítséget jelentő szolgáltatásaik bemutatásával:

 

 

Jeneiné Tóth Aranka ügyvezető /MEVA-HU Kft/

/önkormányzati hulladéktárolás, kültéri felszerelések, raktározás/

Prezentáció letöltése

 

Szűts Ildikó vezérigazgató-helyettes /Saldo Zrt./

/önkormányzatok részére nyújtott szolgáltatások, azok értékelése, tapasztalatok: ASP, besorolási audit, belső ellenőrzés/

Prezentáció letöltése

 

Szűcs Alfréd projekt felelős/Pearl Enterprises Kft/

/megújuló energia, okos zebra, innovatív megoldások/

Prezentáció letöltése

 

Videó az okos zebráról:

https://www.youtube.com/watch?v=GvpufC85Y7M

 

Bacsa Pál önkormányzati üzletágvezető /HOFEKA Kft/

/közvilágítási berendezések- korhű és dekoratív lámpatestek/   

Prezentáció letöltése

 

Hajdu Dániel ügyvezető / NRG Car  Kft/ 

/elektromos kisteherautók városgondnoksági feladatokra, állami támogatással.

Bemutató video

https://www.youtube.com/watch?v=Q4oWynlgYdY


Prezentáció letöltése

 

Hajdu Dániel

Ügyvezető

NRG CAR KFT

2040 Budaörs, Gyár u. 2.

www.nrgcar.eu

T: 06 23 880 869

F: 06 23 880 870

M: 06 20 409 8857

 

A MÖSZ következő, nagyszabású rendezvénye a Magyar Polgármesterek Találkozója lesz, melyre minden polgármestert szeretettel hívunk és várunk 2018.június 29-30-án, Gödöllőn!

vissz
magyar polgármester online

Partnereink


/files/viking.jpg

mosz

http://www.magyarpolgarmester.hu/files/EPS-magyarorszag_szivedhez_legkozelebb_fekete.jpg

 

http://moszlap.hu/uploads/files/elmuemasz.jpg

mosz

fsd

 csfa

leblanc