MOSZ

Elnöki köszöntő

moszDr. Gémesi György köszöntője

tovább

Szövetségünkről

A MÖSZ legfőbb feladata az önkormányzati érdekek képviselete, megjelenítése és védelme.

tovább

Belépés a szövetségbe

Hasznos információk a Szövetségbe történő belépéshez

tovább

Rendezvény

MÖSZ-konferencia a 2013-as önkormányzati költségvetés elkészítésének problémáiról

A Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez (MÖSZ) érkezett önkormányzati vélemények szerint a központi költségvetésből biztosított források a települések jelentős részében nem fedezik a kötelező feladatok ellátásának költségeit, így az települések nem tudják a 2013. évi költségvetésüket hiány nélkül tervezni. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A kérdés megválaszolására, a lehetséges megoldások megtalálására a MÖSZ konferenciát szervez 2013. február 13-án, Gödöllőn.

Amint a MÖSZ-höz érkezett vélemények is alátámasztják, a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló törvény által az önkormányzatok számára a központi költségvetésből biztosított források a települések jelentős részében még legszigorúbb gazdálkodás mellett sem fedezik a kötelező feladatok ellátásának költségeit.

Ennek eredményeképp a települési önkormányzatok nem tudják a 2013. évi költségvetésüket a törvényben előírtaknak megfelelően hiány nélkül tervezni, a szükséges forrás hiányának következményeként pedig a lakosság számára nyújtott szolgáltatások ellátása lehetetlenül el, kritikus helyzetet teremtve a településen.

A MÖSZ – a kialakult helyzetre reagálva – a költségvetés tervezési időszakában a lehetséges megoldásokról konferenciát szervez 2013. február 13-án, Gödöllőn, melyre a költségvetéssel kapcsolatosan megfogalmazott problémák megválaszolása céljából Dr. Pintér Sándor belügyminisztert, valamint Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert kérte fel.

A minisztériumok részéről történő érdemi és hatékony válaszadás elősegítése céljából a a szövetség a polgármesterek által megfogalmazott észrevételeket összesíti, s általános formában előzetes tájékoztatásként a Belügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium számára továbbítja. Amennyiben a 2013. évi költségvetés tervezésével kapcsolatos észrevételeit még nem juttatta el Szövetségünkhöz, 2013. január 30-áig erre lehetőség nyílik. (Levélcím: 2100 Gödöllő, Pf. 57. – e-mail: mosz@godollo.hu  –  Fax: 28/529-254)

A konferencia időpontja: 2013. február 13.10:00

A konferencia helyszíne: a Gödöllői Kastély Lovardája

Az ingyenes parkolásra a Művészetek Háza előtti és a Kastély főépülete  előtti parkolóban, valamint a Lovarda parkolójában lesz lehetőség. Az előzetesen bejelentkezettek e-mailen fogják megkapni a parkolójegyet, a részletes programmal együtt, februárban. 

Jelentkezés: a jelentkezési lap kitöltésével és MÖSZ számára történő eljuttatásával.

Jelentkezési határidő: 2013.február 6.

Részvételi díj: a MÖSZ tagjai számára ingyenes, a nem tag települések esetében 2 000 Ft +ÁFA.

További információ: Pelyhe József szakmai titkár (Telefon: 28/ 529-254 20-823-1408 – e-mail: pelyhe.jozsef@godollo.hu) 

Jelentkezési lap:  
/uploads/files/mosz20130213konferenciajelentkezesilap.DOC

vissz
magyar polgármester online

Partnereink


/files/viking.jpg

mosz

http://www.magyarpolgarmester.hu/files/EPS-magyarorszag_szivedhez_legkozelebb_fekete.jpg

 

http://moszlap.hu/uploads/files/elmuemasz.jpg

mosz

fsd

 csfa

leblanc