MOSZ

Elnöki köszöntő

moszDr. Gémesi György köszöntője

tovább

Szövetségünkről

A MÖSZ legfőbb feladata az önkormányzati érdekek képviselete, megjelenítése és védelme.

tovább

Belépés a szövetségbe

Hasznos információk a Szövetségbe történő belépéshez

tovább

Rendezvény

Együtt a NATO-ban – Fiatalok Magyarország helyéről a transzatlanti kapcsolatrendszerben

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége „Együtt a NATO-ban - Fiatalok Magyarország helyéről a transzatlanti kapcsolatrendszerben” című nyertes pályázata keretében, a Külügyminisztérium együttműködésével 2013. február 27-én tartja nyilvános rendezvényét a NATO szerepéről, Magyarország helyéről a transzatlanti kapcsolatrendszerben, közös európai védelempolitika kérdésköreiben a Művészetek Házában Gödöllőn.

A pályázatban középiskolás diákok vesznek részt csapatokban versenyezve a vetélkedőt is magában foglaló rendezvénysorozaton. A február 27-ei eseményen a fiatalok tudatosítását erősítő előadásokon NATO és védelempolitikai szakértőktől ismerhetik meg a résztvevők, milyen helyet tölt be hazánk a NATO-ban, a békefenntartói missziók hogyan erősítik az összetartozás érzését a védelempolitika megvalósításában, interaktív párbeszédre is lehetőséget adva a diákok számára. Előadók: Marosfi Gábor, a Külügyminisztérium biztonságpolitikai és non-proliferációs főosztályának munkatársa; Botz László Péter, a Magyar Honvédség önkéntes műveleti tartalékos tisztje; Joseph Truesdale, helyettes politikai és gazdasági tanácsos az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége részéről.

A résztvevő diákok (2-3 perces) videóklippet is készítenek a projekt során arról, hogyan látják ők hazánk helyét a NATO-ban, mit jelent számukra védelemben, biztonságban élni Magyarország NATO tagságával. Az elkészített videóklipp a „NATO diákszemmel” című önálló facebookon széleskörű közönség elérése céljából látható lesz értékelésre a szakmai zsűrizés mellett és egyúttal a MÖSZ honlapon keresztül országossá tesszük a projekt megvalósulási folyamatának állomásaival együtt.

A diákok vetélkedőjére 2013. március 26-án kerül sor az Erzsébet Királyné Szállodában. A rendezvénysorozat záróeseménye a Díjkiosztó-konferencia lesz 2013. április 19-én a Gödöllői Királyi Kastélyban, amelynek keretében a diákok a Visegrádi Négyek Önkormányzati Szövetségeivel is megismerkedhetnek.


Együtt a NATO-ban – program

13.00 – Köszöntő
13.05 – Magyarország és a NATO (Marosfi Gábor, Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztály, Külügyminisztérium)
13.25 – Kérdések, hozzászólások
13.40 – NATO csatlakozás katona szemmel (Botz László Péter, Magyar Honvédség önkéntes műveleti tartalékos tisztje)
14.00 – Kérdések, hozzászólások
14.15 – Joseph Truesdale, helyettes politikai és gazdasági tanácsos, Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és Molnár Attila, politikai munkatárs, Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége
14.35 – Kérdések, hozzászólások
15.00 – Összegzés

A rendezvény ideje: 2013. február 27. 13.00-15.00 óra között

A rendezvény helye: Gödöllő, Művészetek háza

A rendezvényen való részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. 

vissz
magyar polgármester online

Partnereink


/files/viking.jpg

mosz

http://www.magyarpolgarmester.hu/files/EPS-magyarorszag_szivedhez_legkozelebb_fekete.jpg

 

http://moszlap.hu/uploads/files/elmuemasz.jpg

mosz

fsd

 csfa

leblanc